A bűn nem a külvilágból árad, és nem a tévében szembesülünk vele, amikor bekapcsoljuk, hanem a környezetünkből és leginkább pedig belőlünk. A lelkünk szövevényes indokoltságokkal szépen behálózott, "nekem mindent lehet" kimondatlan, felvállalhatatlan, de mélyen átélt érzelmi felmentvényeiből, a szeretetközelségből, a magánpokol otthonos sötétségéből – mely bugyorra tükröt tartani, huzatot nyitni, fényt vetni a legemberibb emberi sorsfeladat lenne. Kötelező, folyamatos és életre szóló napi gyakorlat. A gyónás, az ima, a meditáció segíthetne talán mindebben... Az ima-írók, a meditációt-hirdetők felelőssége tehát hatványozott.
Ilyesmik jutottak eszembe, amikor a Napút Online folyóirat szerkesztőjének körkérdésére válaszoltam (Hol a költészet mostanában?) más felkért tollforgók mellett.
A teljes szöveg az alábbi linken megtalálható:
HOL A KÖLTÉSZET MOSTANÁBAN? (Levélfa, 64.)
