„Ne légy az igazság kortársa”,
mondta valaki. „Fájdalomból is épülhet szépség, de csak szobor-szép, élet-szép
soha”, fűzte hozzá. „Ami szép, az fájni is fog”, hacsak nem… „Hacsak valami
közbe nem jön, paprikás csirke és galuska”, ezt akár márványba is lehetne
vésni. „Nem az idővel bánunk rosszul, hanem az időközökkel”, jegyezte meg
időközben. „Van még valami a szereteten túl is, amit nem tudunk se
megfogalmazni, se megélni, mert nagyon távolról kapcsolódik hozzánk. Ha
Istennek hívjuk, sajnos azzal se jutunk közelebb ”, fejtegette, és hívta.
„Kicsöng… Még várok, hátha bekapcsol az üzenetőrjítő!”, dünnyögte, és nem
tudni, botlott a nyelve vagy sasszézott. „A megnevezések csapdájába estünk, és
szédelgünk a tágasságtól”, rögtönözte, aztán le is írta. „A végtelen
egyszerűség odasújt az egyszeri bonyolultra…”, megfigyelői megállapítás, bár
ilyen, hogy megfigyelő, itt nincs. Vagyis nem figyelhető meg. „Leüsselek, vagy
hívjunk szakembert?”, igen, ott, a forrponton, ha nem is kínál mindig opciót. „A
jogosnak tűnő indulat is jóvátehetetlen bűnökhöz vezet”, vallotta, és hozzátette:
„A gyilkosokra marad az áldozatok emlékének ápolása.” Helyileg, nekünk címezve,
mintha… „Ez nem az alagút vége, hanem felkapcsolták a villanyt”, áldott
gondoskodás. „Mondataim nagy részét a feleségemtől loptam”, látszólag
mellékesen, de büszkén. „Krisztul a kép, Krisztul a tekintet”, aztán „Nem,
fordítva!”, helyesbíti gyorsan, majd „Persze, tudom, úgy sem…”, de nem figyel már
rá senki. „A digitális szűz szociális orgazmusa” és „Témavezetés az ágy alól”,
ezeket eredetileg címnek szánta, ám aztán… „Összekevered mások összekeveréseit
a sajátoddal”, félálomban, amikor mozaikozik az agy. „Lelkileg cirmos”, villan be,
ahogy az asszonyában gyönyörködik, aztán rádöbbenve a szavak valóság-butítására...
„Talán az ahogy? Abban még csörgedezik mentség?” Vissza, vissza, vissza… „Jó?
Vagy rossz? Vagy: mindegy?” A mindegy a legvégső varázsszó, pedig a legelsőnek
kéne lennie. „Fuszekli”, suttogja megrendülten. „Jaj, miket mondok! Inkább nem
is folytatom…”, fakadt ki, és akkor, úgy, aztán később, másképp, valóban nem
folytatta. „Ne légy a hazugság kortársa.”
Fenti szöveg a 2016. augusztusában megjelent H (Hét tételben) című prózakötetem (Káva Téka füzetek, 106.) fülszövege.
