Könyvek és könnyek

 

Közel harminc éve (1994 óta) cirkálok a szerkesztés és kiadás különböző szegmenseiben, és most a Kétfarkú Kutyapárt Népfőiskolájának szervezésében lehetőségem nyílt egy másfélórás előadásba sűríteni a tapasztalataimat. Köszönöm – számomra is tanulságosnak bizonyult, mivel tisztáztam magamban olyasmiket, amit könnyű lélekkel, önként talán nem gondoltam volna végig!

Agyféltekék párbeszéde

 

                                    (Válogatott utószavaim XXXVII.)

HZI, aki a hétköznapokban ételfutár, költőként pedig az ünnepnapokban hírvivő-futár, olyan tapasztalások túlélő tudósítója, akit borzongással vegyes rácsodálkozással hallgatunk, és a lelki nyugalmunk óvásának szándékával talán félre is tolnánk, ha szavainak elevensége és természetessége, no meg az elbeszéléseinek mítosz-illeszkedése nem láncolná le a figyelmünket.

Igen, elsőre visszahőkölünk, mert Hegyi onnan jön, ahol csak zavartan dudorászunk, ahol gyorsan eltereljük a figyelmünket, ha elénk rémlik valami... Ezeknek a homályban terjengő, de nagyon is valóságos érzelmeknek-állapotoknak egyre precízebb énekmondója Hegyi, és ebben a kötetében tovább élesíti és gazdagítja a láttatását, ugyanis minden egyes történetéhez kiegészítést, komplementert rendel, igazolva, hogy mindennek többféle hitelessége lehet, attól függően, hogy milyen alapállásból csorgunk bele. Az alapállások különbözőségét már csak az is lehetővé teszi számára, hogy egymás mellé sorolódnak kötetében a most írt és az 1990-es években papírra vetett versei – mintha két különböző ember üzengetne egymásnak. „A jól felügyelt tudathasadás a költői megszólalás aranyfedezete”, írtam egyszer nagyon régen, valaki más kapcsán, és Hegyi ezt a hasadást szinte már módszeresen űzi, mintha ki akarna lépni önmagából, mintha kilépve végre kellő távolsággal és szigorral ítélhetné meg és helyesbíthetné önmagát. Nem véletlen, hogy jelen kötetének a korábbi (munka)címe Jobb agyféltekés rajzolás volt, hiszen az agyféltekék különbözőségét, világhoz való viszonyulásuk másságát ma már jól ismerjük – ezt a fajta kettősségét mindenki „gyárilag” magában hordja, még ha nem is fedezi fel és nem is használja.

A helyesbítés persze nem pusztán nyelvi és hangütésbeli, hanem morális. Hibák és bűnök mentén ítéltetik meg minden, és emberségünk legfőbb ismérve, hogy botlásainkat (Hegyinél gyakorta egyes szám első személyben magára véve minden ember, az Ember tévelygéseit) felismerve javíthatunk – mert lehetőséget kaptunk rá, hogy javítsunk! – a lépteinken. Ilyen szándék és indulat érződik Hegyi Zoltán Imre minden mozdulatán, és költői megszólalásainak fényét is ez adja.

Hegyi Zoltán Imre: Tkp. ugyanaz (Dr. Kotász Könyvkiadó, 2023)