(Válogatott utószavaim XL.)
Még a felújítások
előtt egy koranyári estén találkoztam vele valamelyik budapesti
metróaluljáróban. „Egyszer majd kérni fogunk magától
valamit”, fogta meg hátulról Klaus Molotov a vállamat, majd
akkorát sóhajtott, hogy attól megváltozott az aluljáró
széliránya. Tudtam, ő az, de mire megfordultam, köddé vált,
csak a szavai csengtek visszhangosan a szürke megannyi árnyalatában játszó járatban, „valla...
mit...”
Teltek-múltak az évek, időnként felébredtem, aztán egy koratavaszi napon megkértek a BARLABOR-kötet kiadására. Nem ígértem én semmit... A kéziratot elolvasva viszont egyértelművé vált: itt, most, ezt. Kiadjuk. „És lélek költözék belé, és nem vala többé elhagyatva”, jut eszembe, ahogy a Napkeleti pályaudvaron haladok a 4-es metró felé.
BARLABOR (Dr. Kotász Könyvkiadó, 2024)
