(Válogatott utószavaim XLI.)
Kamocsay Ildikó esszéi több évtizedet ölelnek fel, de a gondolatainak frissessége
és – sajnálatosan múlhatatlan – aktualitása szinte észrevehetet-lenné teszik az
időbeli szóródást. Több témát is át-át forgat, legfeltűnőbben az ifjúkori
hatások, útkeresések utólagos lelki feldolgozásának körét, az „irodalmi
oknyomozás” lehetőségeit, illetve az állatvédelem kérdését. Különböző
területek, de különös módon egy érzelmi szólam, hangszín egybefűzi mindet. Ez a
hang a lázadás. K. I. példamutató módon lázad az ostobaság, a konvenciók és a
kétkulacsosság mocsaras, rendszeresen utántöltött dágványa ellen, ezzel is
bizonyítva, hogy életkorunk előrehaladtával, a „nyugdíjkorhatáron” átlépve még nem
kell megalkuvóvá válnunk. Megmaradhatunk szabad, zsarolhatatlan Embernek –
olyannak, aki a fiatalkori önmagának is képes a szemébe nézni.
Kamocsay Ildikó: A csapda – 9 esszé (Dr. Kotász Könyvkiadó, 2024)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése