Sokan úgy vélik, hogy a
világ technikai fejlődése megtorpant, és a XX. század észvesztő tempója után
dombtetőre értünk, ahol leültünk szépen megpihenni. Bizonyos készülékek egyre
kisebbek, mások (pl. televízió-képernyők) egyre nagyobbak lesznek, de napi
szenzációk nem kavarják fel az életünket. A 80-as években a személyi
számítógépek, pár év múlva az internet, újabb pár év múlva a mobiltelefonok
berobbanását semmilyen érdemleges, hétköznapokat átszabó újdonság nem követte.
Lehet persze tudni, hogy a genetika, űrtechnológia, mestersége
intelligencia-kutatás és más egyéb területek óriás léptekkel haladnak előre, de
mindennek nincs az emberek háztartásában megjelenő vonzata. Elsuhan a fejünk
felett a robot-szamovár!
Mások úgy vélik, hogy a fejlődés
sokkal őrületesebb fokozatra kapcsolt, mint amit a leköszönt baljós évszázadban
megszoktunk, és volna mit rászabadítani az emberekre, de a lehetséges új
eszközök nincsenek még "lebutítva" olyan szintre, hogy
tömegfelhasználásra alkalmasak lennének, továbbá vigyázni kell arra is, hogy
nehogy olyasvalamit adjunk felhasználói kezekbe, ami sokáig működik és sok
minden mást feleslegessé tesz – ez ugyanis piacellenes lenne. A jó termék az a
termék, ami speciális és gyorsan romlik, a jó vásárló pedig az a vásárló, aki a
speciális igényeit hajlandó újra meg újra kielégíteni a termék természetesnek
tekintendő tönkremenetele után az ismétlődő beszerzésével.
Széles Gábor üzletember
(Videoton, Magyar Hírlap, Echo tévé stb. tulajdonosa) idén ősszel szeretné
bemutatni azt a hazai fejlesztésű szerkezetet, amelyen mérnökök már jó ideje
dolgoznak, és amely képes felvett energia, vagyis "bemenet" nélkül,
úgymond a semmiből elektromos áramot előállítani. Egyszerű felhasználhatósága
révén Széles szerint az eszköz forradalmasítani fogja az energetikát, olajipar,
szénbányászat, atomenergia mind lehúzhatja a rolót, mert nem versenyezhetnek az
ingyen energiával! Az üzletember emellett jóslatba bocsátkozott, hogy
Magyarországra ötszáz éve nem látott felvirágzás köszön majd, és a mostani
politikai irányvonalat is konzerválni fogja a találmány – utóbbival azonban nem
kívánok foglalkozni, mert a bejelentés szenzáció-értékének árnyékában
lényegtelen.
A többség úgy véli, hogy
Széles meghülyült. Nem kell messzire menni, már az általános iskolai
fizika-tankönyvekben olvasható: semmiből soha nem lesz valami. Az energia
mindig származik valahonnan. Nincs olyan elektromos motor, generátor, ami csak
úgy magától termelgetné az áramot. Tessék? Mármint, hogy Nikola Tesla, szerb
fizikus százhúsz évvel ezelőtt azt állította, hogy ez lehetséges? És készült
valaha ilyen motor? Nem? Nem készült, nincs leírás róla... Mesebeszéd tehát az
egész! Széles mégis bedőlt neki, zubbonyt rá!
Mások, a kisebbség úgy
véli, hogy vannak rejtélyes energiák (pl. nullponti energia), illetve olyan
erők, erőterek (gravitáció, földmágnesesség), amelyeknek a használhatósága,
igába-fogása jelenleg nem megoldott, viszont ezek az erők kétségtelenül jelen
vannak, és gyakorlatilag korlátlan energiaforrásként szolgálhatnának. Ami pedig
ma nem megoldott, az holnapra megoldódhat... És mi van, ha ma jött el ez a
holnap? Minden egyes találmány, amikor megvalósul, a korábbi ismereteket (és
józan-ésszel-elképzelhetőségeket) felülírja. (Amikor a fonográf működését
Edison akadémikusok előtt bemutatta, az egyik öreg professzor felkiáltott:
"Svihák! Csaló, hasbeszélő, vezessék ki!" Szerencsére egy másik professzor
megnyugtatta az öreget. "Nem, kolléga úr, nem csaló... Feltaláló.")
Megint csak a többség (a
fent említett kisebbségen belüli többség) úgy gondolja, hogy valami gikszer
mégiscsak közbe fog jönni. A dolog elméletileg lehetséges, és Széles komolyan
gondolja a megvalósítást, amin a Videotonban dolgoznak is... Ám valami mégis...
Valami műszaki részletkérdésen fennakad, dugába dől a szerkentyű beindítása, de
az is lehet, hogy Széles Gábort rejtélyes baleset éri, és az egész projektet
kényszerűen leállítják.
A fenti többség mellett
akad egy kisebbség (az összes véleményformálónak ők már tényleg elenyésző
hányadát képviselik), amely azt mondja, hogy a szerkezet működni fog, Szélest
se éri baleset és Magyarországra se dob az olajipari lobby atombombát. A
találmánynak az lesz a sorsa, ami a legtöbb jelentős találmányé, ellopják.
Gyártani fogják szerte széjjel a világon, kicsit drága lesz, esetleg az
üzemeltetést megterheli az adó, hiszen a szerkezet a környezetéből veszi fel a
mágneses/éterikus/vagykitudjamilyen energiát, ami állami tulajdon, mindenesetre
azok a zöldlelkületű polgárok, akik földgáz helyett inkább Tesla-generátorral
oldanák meg a lakásuk fűtését, megtehetik majd nagyjából hasonló áron. Ez is törvény:
az árak kiegyenlítődésének törvénye. (A napenergia se bír olcsóbbá válni, mint
a kőolaj, földgáz, pedig ingyen van. A nap mindenkire ingyen süt.)
Ezzel aztán el is fogytak
a vélemények; abban, hogy az eszköz működni fog, Magyarország gyártja majd
teljes monopóliummal, és habár olcsó lesz, a világméretű érdeklődés miatt hatalmas
bevételekhez juttatja az országot – talán csak Széles Gábor hisz.
Aztán persze lehetnek
olyanok is, akiknek nincs véleménye, csak dolgoznak az önmaguk elé állított
problémán, keresve a megoldást. A fizikusok, mérnökök, feltalálók általában ilyesféle
emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése